A középkorban Európában az emberek a lepárlóüzemek b?vítményeként olyan helyiségeket építettek, amelyeket kifejezetten arra terveztek, hogy a beltéri t?z h?je által kiszárítsák az ételeket.

Az ételt felf?zték a szobába, füstölték és szárították. A napfény hiánya és a száraz napok lehetetlenné tették az élelmiszerek kinti szárítását, és ezek a speciális házak megoldották a h?vös, nedves éghajlaton él?k problémáját. Az 1800-as évek közepére olyan eljárást fejlesztettek ki, amellyel a zöldségeket 105 F-on lehetett szárítani, és süteményekké préselni. Ezek a szárított zöldségek örvendetes táplálékforrást jelentettek a tengerészeknek, akik hosszú utakon szenvedtek friss élelmiszer nélkül. A második világháború alatt a katonák dehidratált élelmiszert használtak könny? takarmányként, miközben a csatatéren szolgáltak.

Ezeket ma "étkezésre kész ételeknek" (MRE) ismerjük. A háború után a háziasszonyok nem rohanták bele ezt a tömör, de gyakran íztelen ételt a mindennapi f?zési rutinjukba, és a kiszáradt ételek kiestek. El?készít?ként, aki egyben kertész is, a babon, a rizsen, a búzán és a tojásporon túlmen?en a kamrakészítményeket szeretném alkalmazni. A kerti ajándékom kiszárítása kitölti a nem dobozolható élelmiszerek és az áramkimaradásokra hajlamos fagyasztó által hagyott ?rt. A tiszta vízforrás és a t?z az egyetlen dolog, ami a családom és a dehidratált alapanyagokból készült meleg étel között áll.

Ez a könyv nem csak tapasztalt kertészeknek, lelkiismeretes el?készít?knek és szakért? konzerválóknak szól. Mindenkinek szól, aki szereti a friss ételeket, és hozzá szeretne járulni a tartósításhoz. A mai aktív életmódhoz a kiszáradásnak könnyen bele kell illeszkednie a napi rutinba, a lehet? legkevesebb id?t kell igénybe vennie, és minimális felkészülési id?t igényel. A tömeges vásárlás és a kötegelt tartósítás, valamint a hatékony dehidratáló kombinálásával mindennapi használatra száríthatja az élelmiszereket.